Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a Hacktivity, a térség legnagyobb hackerkonferenciája. Több mint ezer résztvevőre, köztük sok külföldire számítanak a szervezők. Idén igazi nagyágyúk tartanak keynote-ot.
A híres elméleti fizikus és matematikus, Stephen Hawking új könyvében azt állítja, Istennek nincs szerepe az univerzum keletkezésében. A tudós ezzel egy több mint húsz évvel korábbi állítását cáfolja.
Újabb nagyszabású laptop-visszahívást kezdeményeztek, most azonban nem az akkuval van probléma, hanem a tápegység csatlakozása a ludas, azaz inkább tüzes.
Tovább csökkent augusztusban az Internet Explorer piaci részesedése, leginkább a Google Chrome rovására, derül ki a Net Applications felméréséből.
Az UHU-Linux megjelentette következő kiadásának harmadik tesztváltozatát.
A számítógépes férgek negyede USB-flashmemóriáról érkezik - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely szerint a kis- és közepes vállalatok csaknem felét érte tavaly valamilyen rosszindulatú szoftveres támadás.
Technikai csúcsteljesítmények egész sorát hajtják végre, óriási költségekkel a szakemberek a Mexikói-öbölben.
Brown doki és Marty is visszatérnek a "Vissza a jövőbe" játék változatában. A fejlesztő stúdió bejelentette, hogy a játékban a dokit alakító Christopher Lloyd is szerepet kap.
Avagy a rókának már rég nincs bőre, de azért még nyúzzák.
Ma 16:10 arányú 22 inches kijelzőkkel foglalkozunk, méghozzá a HP LA2205wg, az LG W2286LP és a Samsung B2240W modelljével.
A Gigabyte X58-as csúcslapját és az ASUS egyik felsőkategóriás X58-as alaplapját láttuk vendégül.
Meghalt a király, éljen a király! A hír igaz, hála a lecserélt fejlesztőknek jövőre le lehet emelni a boltok polcairól minden idők leghányattatottabb sorsú lövöldözős játékát.
Melyik az évtized hat legnagyobb ? legtöbb pénzt hozó és legtöbb embert átejtő ? internetes átverése? Itt a lista a Panda Security jóvoltából!
Szakemberek két fiatal fehér gólyára rögzítettek műholdas nyomkövető műszert, amelynek segítségével az interneten követhető a madarak első vándorútja afrikai telelőhelyükre.
Nyúzópróbán a Corby Plus, lássuk, mit tud a kis dél-koreai készülék! Ezúttal egy olyan mobiltelefonhoz van szerencsénk, mely elsősorban kedvező áráról, teljes billentyűzetéről, illetve érintőkijelzős kezelhetőségéről ismerszik meg.
A hírek szerint végre-valahára, négy évvel a Sony aktuális játékkonzoljának piacra kerülése után sikerült feltörni a rendszer bonyolult, eddig sikeres védelmét.
A Facebook egy tanároknak szóló közösségi oldalt perelt be, mivel annak nevében szerepel a book szó. Korábban már több más weboldalt is rákényszerítettek, hogy nevükből tüntessék el a "book" szót.
A Hewlett Packard vásárolhatja meg a 3Par nevű céget, miután a Dell közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát.
A Deutsche Telekom és a Sky, valamint a Német Labdarúgó Szövetség vezetői tárgyalásokat folytatnak arról, hogy minden fordulóban 3D-ben is elérhetővé tegyenek egy-egy meccsközvetítést.
Sarah Brightman angol énekesnő győzedelmeskedett a YouTube-bal szemben a zenei videóiért folytatott jogi vitában.
Amióta négy éve 1,65 milliárd dollárért megvette a Youtube-ot a Google, nagyrészt csak vitte a pénzt, ez azonban változóban van, idén története során először várhatóan nyereséges lesz.
A NASA sikeresen végrehajtotta a világ legnagyobb rakétahajtóművének, a DM-2-nek a tesztjét Utah államban.
Az Apple iPadje óriási siker, de már megjelent az első vetélytárs, a Galaxy Tab.
Hetven éve, 1940. szeptember 4-én továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet az amerikai Columbia Broadcasting System (CBS) társaság stúdiójából. A 343 képsorral működő eljárást Peter Charles Goldmark magyar származású amerikai
Hamis, rosszindulatú honlap riasztást imitáló oldallal csalogatja magához a legutóbbi ál-vírusirtó áldozatait. Eztán egy fizetős biztonságos böngészés mód megvásárlására kéri őket.
A címben foglalt kérdés elsőre álkérdésnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Ráadásul nem is a távoli jövőt firtatja. No de miért is tűnhetnek el idővel életünkből tömegesen a telefonszámok?
A Google vagyonokat ad ki, hogy dolgozóit maradásra bírja. A Facebook ugyanis igyekszik elcsábítani mérnökeit, a keresőcég ezért hatalmas plusz pénzekkel növeli alkalmazottai lojalitását.
Az IFA-n mutatta be a Huawei Android 2.2-t futtató, nagyon olcsónak szánt okosmobilját, az Ideost. Az Ideost piactól függően 100-200 dollár körül adják majd.
Tovább csökkent augusztusban az Internet Explorer piaci részesedése, leginkább a Google Chrome rovására, derül ki a Net Applications felméréséből.
Hátborzongatóan banális apróságokon múlt a Lehman Brothers csődje, amely kirobbantotta 2008-as tőzsdekrachot. A legújabb hírek szerint a Fed egyik e-mailje nem érte el a cég vezetését, ha a levelet megkapják, elkerülhető lett volna a csőd.
Az internet vált a mindennapi tájékozódás első számú eszközévé, ezzel szemben a rádió és a televízió szinte kizárólag kikapcsolódási célokat szolgál. Az online lexikont és a közösségi portált használják a leggyakrabban az emberek.