Meghalt Mike Edwards, az Electric Light Orchestra (ELO) zenekar egykori csellósa; a 62 éves zenész autójára egy hatalmas szénabála zuhant rá a délnyugat-angliai Devon megyében.
Gwen Stefani mostohalánya, Daisy Lowe, Ibizán strandolt a barátaival, amikor ledobta a bikinije felsőrészét.
BUDAPEST ? A rajongók többsége úgy gondolja, Cameron Diaz (38) a Maszk című filmnek köszönheti, hogy megismerte őt a közönség. Pedig a szőkeség már igen fiatalon tisztában volt azzal, hogy valamilyen módon meg akarja mutatni magát a nagyvilágnak.
Király L. Norbert jött, látott és győzött. Sokan kinevették, mert nem átlag, mert sajátos mozgása és arcberendezése, azaz más. A magyar társadalom a legenyhébb kifejezéssel élve is nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki más.
Sajtóértesülések szerint újabb szexbotrányba keveredett Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott futballsztárja.
BUDAPEST ? Szabó Győzőt (40) és Somogyi Matyit (12) is lázba hozta a Blikk ÁlomÉv nyereményjátéka. A színész és kis barátja legnagyobb álmaikat valósítanák meg, ha megnyernék a 9 millió forint összértékű fődíjat.
BUDAPEST ? Két álom tört szinte egyszerre össze a szlovákiai magyar Kosár Szabolcs (29) életében. Egy csapásra vége lett mind a két szerelemnek, amely Magyarországhoz kötötte a fiatalembert az utóbbi hónapokban.
BUDAPEST ? Nem sokáig teketóriázott Szabó Zsófi (21) a TV2 randishow-jában. A ma esti Édesnégyesben ugyanis a szőke szépség már rögtön az első napon intim kapcsolatba került az egyik hódolójával.
LONDON ? Behúzott duettpartnerének egy fiatal lány az angliai X-Faktorban, mert szerinte a barátnője blamálta őt. Lisa Parker és Abbey Johnson együtt indult a tehetségkutatóban, de már a bejövetel után kihúzták a gyufát a négytagú zsűrinél.
BUDAPEST ? Hosszú lábú, vörös hajú bombázóval, bizonyos Jekatyerinával látni mostanság Benkő Dánielt, aki nem is tagadja, sok jelentkező is pályázik a kegyeire.
NÓGRÁDGÁRDONY ? Tegnap reggel szállították a mentők a szombat esti koncertje után rosszul lett Falusi Mariannt (50) az ország egyik leghíresebb kardiológiai központjába. Bár Mariannak minden szükséges vizsgálaton át kell esnie, már szerdán dolgozni sz
RÁCKEVE ? Az orvos azt mondta, ha egy nappal később keresem fel, azonnal kórházba küldött volna" ? mondta Reviczky Gábor (62), aki kedden már nem tudott elmenni a Zimmer Feri 2. forgatására.
A megvert ex szerint havi közel 9 millió forint fedezné 9 hónapos közös gyerekük igényeit.
Az exmegasztáros énekesnő igyekszik kivonni magát a bulvárból, nem mutogatja a fehérneműjét és nem pózol Kiszel Tündével, mert nem akarja, hogy celebként emlegessék.
A Fresh zenekar fenekéről ismert fele három éve vár az állítólagos millióira, de adósa eltűnt. Most egy angoltanfolyamon megkerült, és természetesen mindent megígért.
A Pa-Dö-Dő túlsúlyos énekesnője rosszul lett szombati koncertjén, a mentők azonnal befektették a kórházba, mivel kórosan magas a vérnyomása.
Jinxi addig játszott gazdája 40 ezer dolláros ékszerével, míg nemcsak a vécébe pofozta, de le is húzta. A lelkiismeretes vízvezetékszerelő az udvarig bontotta szét a csőrendszert, mire meglett.
Lehullott a lepel a Sugarbird ötödik tagjáról, aki már most felkavarta a megszokott csapat életét. A Covergirls népszerű négyese Debreczeni Zitával egészült ki, aki az első kollekció sikere után teljes értékű tagja lehet majd a csapatnak. Ehhez azonban mi
Az elbüvölő mosolyok mögött gyakran családi drámák húzódnak meg. A StoryOnline két olyan X-Faktoros versenyzővel is beszélt, akik fiatal koruk ellenére már megjárták a poklok-poklát.
A TV2 Édesnégyes című műsora bővelkedik erotikában. A minap a szereplők arról beszélgettek, hogy ki, milyen extrém helyszíneken bonyolódott már intim viszonyba.
A Csillag születik sztárjai szinte Budapesten tartózkodnak a legkevesebbet. Legutóbb még Egyiptomban, most pedig Abu Dhabiban léptek fel olyan produkcióval, ami után visszavárják őket.
BUDAPEST ? Többen támadják Rába Timit, mert a héten elmesélte, hogy feltehetőleg ufót látott zalakarosi nyaralásán.
BUDAPEST ? Nem érti Doszpot Péter, miért kezdik újra a nyomozást Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban. Az exnyomozó másfél hete, Hajdú Péter Frizbi című műsorában azt nyilatkozta, hülyeség lenne felnyitni a Jimmy-aktát.
Talán nem is látszott a Szeleczki-?véreken, mennyire nehéz szívvel álltak ki tegnap a Megasztár zsűrije elé, hogy mindenüket beleadva bizonyítsák: színpadon a helyük.
Még a szívtiprók közt is dobogós Vastag Csaba (28), akit harcba küldött tegnap este az X- Faktor a Megasztár ellen.
BUDAPEST ? Eljött a bébiszitterek éjszakája!" ? írta 9 éve a brit sajtó, amikor az első Here and Now! (Itt és most) című nosztalgiabulit megrendezték a szigetországban, és a 30-40 évesek valóban otthon hagyták a gyerekeket, hogy kitombolják maguk
BUDAPEST ? Már betömtem egy egész májkrémes kenyeret" ? szalad vissza sírásra görbült szájjal Szulák Andrea kislánya, és esze ágában sincs reggelizni menni az óvó nénivel.
BUDAPEST ? Flörtölni nagyon tudok" ? árulja el magáról Szabó Zsó?, a Jóban Rosszban sorozat Bettije, majd azt is hozzáteszi, a közvetlensége csak addig tart, amíg elő nem jönnek a komoly érzelmek, mert akkor bepánikol.
Az énekes nemrégiben készült el önéletrajzi könyvével, amelyben nem csupán menudói korai karrieréveiről, az apaságról és a szexualitásról vall, hanem saját lelki nehézségeiről is.
Kozso igazi szívtipróként tündököl a tévé képernyőjén, mostanában mintha nyoma sem lenne a csupa érzelem, lelkizős exzenésznek. Hány ember lakozik vajon a fér?ban, akit sokan még mindig hosszúra hagyott tincséről ismernek?