Kelemen Anna kiborult Sipos Peti vacsoráján
A hét utolsó szakácsa, Sipos Peti egy laktanya kantinjába hívta vacsoravendégeit
Rendhagyó helyszínen, egy laktanya kantinjában várta vendégeit Sipos Peti, a pénteki vendéglátó. Az Irigy hónaljmirigy sztárja
végzettsége szerint cukrász, és ki is tett magáért a fogások különleges
külsejét illetően. Az előétel pont úgy nézett ki, mint egy fagyikehely,
a főétel pedig torta formát öltött. Ráadásul ennek a közepébe még egy
tűzijátékot is rakott Peti, tekintettel Uszkó Laci közelgő
születésnapjára.
"A fiúk nagyon értékelték a látványt, még az ízeknél
is jobban. Gondoltunk egyébként arra is, hogy ha az összes adás lemegy,
akkor a recepteket feltesszük az együttes weboldalára, hadd
csemegézzenek belőle a rajongóink is. A továbbiakban pedig, ahogy eddig
is, a fiúkkal rendszeresen tartunk majd közös kerti sütéseket."
A
helyszínválasztást Peti azzal is megspékeli, hogy vendégei a buszon
behívót kapnak, majd katonaruhába öltözteti őket, és még azt is
elmeséli, hogyan rejtették a katonák a vécétartályba az italokat. Ezek
után a főétel előtt még a krumplipucolásba is bevonja őket.
Meglepetésvendégek
is érkeznek az este folyamán, elsőként Sipos F. Tamás énekel, akiről a
neve miatt mindenki azt hiszi, hogy Peti testvére. Majd K.O. Laci és
csapata is megérkezik, de tőlük már Anna is k.o. lesz, elege lesz a férfitársaságból, a katonáskodásból, és teljesen kiborul.

A fiúk nem értik, mi a baja, hiszen egész héten jól elvoltak. De Anna ezen az estén még Imire is haragszik, akivel pedig az előző napokon láthatóan jól érezte magát. "Bár nem értettük a kiborulása okát, nem rontotta el a hangulatot, legfeljebb az utolsó negyed órában" - fejtette ki Peti. "Valószínűleg ennek az estének a témaválasztása nem volt feltétlenül a kedvére való."
Forrás: Red Lemon Media
Ma
2008. 11. 21, péntek,Olivér napja.
Holnap Cecília napja,
Holnapután Kelemen napja lesz.
News & Trends
Madonna válása: kié lesz a vagyon?
Nem tudok szex nélkül élni
Fiala János kirekesztette magát a sztárok közül
Borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén!Around the world
Feszült energiapiac és változatlan egymásra utaltság
Bepalizták a magyar drogfutárt
Szlovák-magyar sakk: A kormányok első lépései
350 milliárd euró Szecsuan újjáépítéséreHome
Ismét napirenden a magáncsőd
Elszólta magát a volt romaügyi államtitkár
Hiába péntek, el leszünk havazva!
Nagyot bukhat a válságon az építőiparEzoteriik
Hétköznapi alkímia II.
Van-e a kéznek gyógyító ereje?
Hétköznapi alkímia I.
Spirituális technikák nem csak kezdőknekSport
Kisteleki István: Ez a siker hab a tortán!
Megérdemelt magyar győzelem Belfastban
Hajnal mindenkit lepipált a Bundesligában
Dárdai: Levezetünk az észak-írek ellenBeauty
Problémás arcbőr
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit!
Nyugati orvoslás vagy natúrpatika?
Testápolás hidegbenHigh-Tech
Megújult az Asus játékosoknak szánt PC-je
Tesco: legmerészebb álmaikban sem gondolták
Nyolc megapixel nem minden
Lemondott a Yahoo! vezéreGastro
Citromos marhahús
Sült gesztenyebomba
Fogyókúrás péksütemény Norbitól
Melegítő levesek hideg napokra