Poloskát találtak Orbán Viktor laskásában » Info-Budapest

Poloskát találtak Orbán Viktor laskásában

A Fidesz elnöke tart tőle, hogy lehallgatják, ezért a párt biztonsági főnöke rendszeresen takarít.

A Blikknek adott interjújában Orbán Viktor azt állítja, tartanak tőle, hogy őket is lehallgathatják, ezért „takarítunk is.” Mint elmondta, a Fidesz biztonsági igazgatója rendszeresen ellenőrzi „a nyaralót, a tárgyalószobát, a lakásomat, a hivatali helyiségeket, és ha kell, kitakarítja”.

Arra a kérdésre, hogy mit találtak eddig, Orbán azt mondta: Több mindent. „Különféle „rovarokból” már van egy egész kis kollekcióm.” – tette hozzá, ám ennél több konkrétumot nem árult el, csupán azt, hogy a rendszerváltás idején megtanulta, ha nyilvánvaló, hogy lehallgatják vagy követik, egy dolgot tehet: kineveti „őket”.

A Fidesz elnöke megismételte, hogy álláspontja szerint az UD Zrt. ügyben fideszes politikusokat hallgattak le, és ez törvénytelen. Abban ugyanakkor nem lát kivetnivaló, hogy korábbi fideszes miniszterek szoros kapcsolatban állnak a köztörvényes bűnökkel gyanúsítható UD Zrt. vezetőivel.

Blikk.hu / atv.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra