Gyász: elhunyt Jászai Joli
Életének 102. évében elhunyt Jászai Joli színésznő.
A csaknem százéves koráig aktív művésznőt pénteken Piliscsabán érte a halál – tudatta a család hétfőn az MTI-vel.
Jászai Mari színésznő unokahúga
1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban
a helyi kántortanító kilencedik gyermekeként. 1950 és 2004 között
Pécsett élt, az elmúlt években pedig a piliscsabai Nagyboldogasszony
Ház lakója volt. Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen
került színpadra. Előadói képességét és egyéni humorát Jászai Mari
szobrának avatóünnepségén a győri színház igazgatója, Bor József
fedezte fel, aki szerepet kínált neki Ödön von Horváth Mesél a bécsi
erdő című darabjában.
Jászai Joli ezután fellépett Veszprémben
és több televíziós műsorban, illetve nyugdíjasesteken. Számos filmben
is láthatta a közönség, szerepet kapott egyebek mellett a Szerelem első
vérig, a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága
Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella
című alkotásokban is. A kilencvenes években televíziós talk show-k
szívesen látott vendége volt. Verseim címmel 1992-ben önálló kötete
jelent meg. Jászai Joli temetéséről később intézkednek.
Forrás:MTI
Ma
2008. 11. 22, szombat,Cecília napja.
Holnap Kelemen napja,
Holnapután Emma napja lesz.
News & Trends
Madonna válása: kié lesz a vagyon?
Nem tudok szex nélkül élni
Fiala János kirekesztette magát a sztárok közül
Borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén!Around the world
Feszült energiapiac és változatlan egymásra utaltság
Bepalizták a magyar drogfutárt
Szlovák-magyar sakk: A kormányok első lépései
350 milliárd euró Szecsuan újjáépítéséreHome
Ismét napirenden a magáncsőd
Elszólta magát a volt romaügyi államtitkár
Hiába péntek, el leszünk havazva!
Nagyot bukhat a válságon az építőiparEzoteriik
Hétköznapi alkímia II.
Van-e a kéznek gyógyító ereje?
Hétköznapi alkímia I.
Spirituális technikák nem csak kezdőknekSport
Kisteleki István: Ez a siker hab a tortán!
Megérdemelt magyar győzelem Belfastban
Hajnal mindenkit lepipált a Bundesligában
Dárdai: Levezetünk az észak-írek ellenBeauty
Problémás arcbőr
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit!
Nyugati orvoslás vagy natúrpatika?
Testápolás hidegbenHigh-Tech
Megújult az Asus játékosoknak szánt PC-je
Tesco: legmerészebb álmaikban sem gondolták
Nyolc megapixel nem minden
Lemondott a Yahoo! vezéreGastro
Citromos marhahús
Sült gesztenyebomba
Fogyókúrás péksütemény Norbitól
Melegítő levesek hideg napokra