Ismét Bill Gates az élen
Mint tizenöt éve mindig, idén is Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás
alapítója és exelnöke került az első helyre a Forbes négyszázas
listáján,
Néhány hónapig úgy tűnt, a lista összeállításakor Gates nem éri el az
amerikai dobogó legfelső fokát, mert az "örök második" Warren Buffett
befektető megelőzte a világ milliárdosainak rangsorában. A befektetési
guru a globális lista közzétételekor még azzal viccelődött
újságíróknak, hogy azért lehet ő az első, mert kevesebbet költ mint
Gates, ám az elmúlt fél évben 62 milliárd dollárról 50 milliárdra
csökkent a vagyona. Ideje meghúzni a nadrágszíjat, Mr. Buffett! -
kommentálta a fejleményt a CNBC. A tőzsdék mélyrepülése ugyan alaposan megtépázta sokak befektetéseit,
ám a Forbes szerint a 400 leggazdagabb amerikai összvagyona így is két
százalékkal - 1,57 ezer milliárd dollárra - nőtt egy év alatt. Az
elmúlt évhez hasonlóan idén is minimum 1,3 milliárd dollár kellett a
listára kerüléshez, a 400-ak átlaga pedig 3,9 milliárd dollár volt (az
augusztus 29-ei tőzsdei adatok alapján készült sorrend tanulsága
szerint).
A tavaly óta húzódó válság nem kímélte az első helyezettet sem - tavaly
még 59 milliárdja volt -, mások azonban még rosszabbul jártak: 13
milliárddal lett szegényebb Sheldon Adelson kaszinómágnás, 6,8
milliárddal az autóipari befektetéseiről ismert Kirk Kerkorian és
kiesett a listáról Maurice Greenberg, a csődtől az utolsó pillanatban
megmenekült AIG biztosító ex-vezérigazgatója. Idén a lista 126
szereplőjének romlott az anyagi helyzete, ami hatszor több, mint
tavaly.
Forrás:sg.hu
Ma
2008. 11. 21, péntek,Olivér napja.
Holnap Cecília napja,
Holnapután Kelemen napja lesz.
News & Trends
Madonna válása: kié lesz a vagyon?
Nem tudok szex nélkül élni
Fiala János kirekesztette magát a sztárok közül
Borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén!Around the world
Feszült energiapiac és változatlan egymásra utaltság
Bepalizták a magyar drogfutárt
Szlovák-magyar sakk: A kormányok első lépései
350 milliárd euró Szecsuan újjáépítéséreHome
Ismét napirenden a magáncsőd
Elszólta magát a volt romaügyi államtitkár
Hiába péntek, el leszünk havazva!
Nagyot bukhat a válságon az építőiparEzoteriik
Hétköznapi alkímia II.
Van-e a kéznek gyógyító ereje?
Hétköznapi alkímia I.
Spirituális technikák nem csak kezdőknekSport
Kisteleki István: Ez a siker hab a tortán!
Megérdemelt magyar győzelem Belfastban
Hajnal mindenkit lepipált a Bundesligában
Dárdai: Levezetünk az észak-írek ellenBeauty
Problémás arcbőr
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit!
Nyugati orvoslás vagy natúrpatika?
Testápolás hidegbenHigh-Tech
Megújult az Asus játékosoknak szánt PC-je
Tesco: legmerészebb álmaikban sem gondolták
Nyolc megapixel nem minden
Lemondott a Yahoo! vezéreGastro
Citromos marhahús
Sült gesztenyebomba
Fogyókúrás péksütemény Norbitól
Melegítő levesek hideg napokra