AZ ÉLETJÁTÉK
A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó,
melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én örömömre.
Ám egy olyan játékról van szó amit a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.
Az élet arra szólít fel, hogy az egész elszakíthatatlan részeként
ismerjem fel magam, s így az egész teremtéssel játsszam amelyben élek,
s amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.
Mivel én
vagyok saját sorsom teremtője, így lehetőségem van az egésztől
elszakadva "egó"- ként megélni önmagam, s ez később felismerve olyan
mintha elmentem volna az élet lényege mellett.
De felfedezhetem igaz
valómat mint az egész részét amit visszatükrözök az az én tudatom,
melyet bármely tetszőleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom,
mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy a legnagyobb magasságokba
emeljen, s így igaz valóm tudatára ébredjek.
Az élet a mindent
átfogó Tudat, amely minden létezőt átjár és eltölt, ezáltal él minden
létező, és mindennek tudata van. Az élet annak az erőnek a hatása,
melyet Istennek hívunk.
Az élet áradó, hatékony energia.
Ha
akaratérvényesítési képességünk hiányt szenved, azaz akaratunkat
elnyomják, vagy valami oknál fogva nem tudjuk kiteljesíteni, akkor az
energia egyensúly felbomlása miatt, egyik oldalon túlnyomás, a másik
oldalon hiány keletkezik, mely fizikai betegségekben, vagy kellemetlen
helyzetekben nyilvánul meg. Hiány jelentkezhet úgy, hogy munka helyemen
nem léptetnek elő, lemaradok egy állás lehetőségről vagy valamely
célomat nem érem el. Testi szinten ez a hiány izomgyengeség,
fogínysorvadás vagy akár hajhullás formájában léphet fel.
A többlet
úgy is jelentkezhet, hogy kellemetlen vitába keveredem valakivel,
bírósági eljárás indulhat ellenem vagy valami ehhez hasonló dolog
történik, ami lehetőséget kínál arra, hogy az akarat érvényesítési
képességemet fejlesszem, így ezt az életfeladatot megoldva tovább
tudjak lépni a tudatosság létráján, illetve az életfeladatokkal teli
életjátékban.
Forrás:napkapu.hu
Ma
2008. 12. 5, péntek,Vilma napja.
Holnap Miklós napja,
Holnapután Ambrus napja lesz.
News & Trends
Ismét babát vár az énekesnő?
Bajor Imre rémálma valóra vált
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-tAround the world
A szocialisták nem találják Barroso konkurensét
Francia kormánypárt a távmunkáért
Terrorista légicsapások India ellen?
Slota nem nyugszik bele a tankönyvtörvénybeHome
A tokaji térség inkább munkahelyet akar,
Indokolatlan az MSZP-s eufória
Állambiztonsági számmisztika
Esős, ködös idő várhatóEzoteriik
Kezed színe árulkodik jellemedről!
Megérzések, karmák, ösztönök
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogásSport
Vereséggel kezdtek Görbiczék
Cseh Laci még csak 23 éves
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várjaBeauty
Szupertrendi és elegáns: stílusos kontyok
Pattanás
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivelHigh-Tech
Gazdára talált a Logitech egymilliárdodik egere
Lassan, de biztosan szorul vissza a Windows
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraivalGastro
Ínyencboltok mustrája
Fahéjas-mézes teaszelet
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus