Kolozsvári futballcsoda a BL-ben
Szurkolók ezrei ünnepeltek kedd este Kolozsvár belvárosában, az
erdélyi város bajnokcsapata, a CFR Cluj
legyőzte,az AS Romát a Bajnokok Ligája
A csoportjában.
A BL-újonc - amelynek tulajdonosa a magyar Pászkány Árpád - meggyőző
játékkal nyert Rómában; Panucci 17. percben lőtt gólja után is talpra
tudott állni: az argentin Culio két szépségdíjas találattal fordította
meg a mérkőzést (2-1).
Nem véletlen, hogy a szerdai román lapok is őt tartották a mérkőzés hősének. A Gazeta Sporturilor a „Mágikus CFR" főcímmel jelent meg. „Culio arany bal lábával kétszer
is betalált Doni hálójába, statisztává minősítve a szupersztár Tottit"
- írta a napilap. „Veni, vidi, vici" - hirdette a ProSport,
amely szerint a hat évvel ezelőtt még a harmadosztályban szereplő CFR a
legnagyobb meglepetést okozta eddig a BL újoncai közül. A lap felidézte, hogy Culio a római Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt azt
nyilatkozta: „Lehet, hogy őrültnek gondolnak, de én bízok a sikerben a
Roma ellen". Nem véletlen, hogy a mérkőzés után több romániai szakember és
szövetségi vezető is felvetette: honosítani kellene a 25 éves, az
Independientében és a Racing Clubban is megfordult játékost.
A
ProSport szerint a győzelem azért is jelentős, mert az együttesnél
nemrég váltottak edzőt: Ioan Andone helyét Maurizio Trombetta vette át.
Az olasz trénernek ez volt második meccse a CFR kispadján: a hétvégi
bajnoki fordulóban csapata szintén hátrányból fordítva győzött a Gloria
Bistrita ellen. „Gondolom, sokak számára hihetetlen, amit véghezvittünk, ez a siker
ugyanis világszerte nagy visszhangot kelt majd" - így a CFR trénere.
„Senki nem vitathatja el a sikerünk jogosságát, hiszen több helyzetünk
volt, mint a rómaiaknak. Biztos voltam abban, hogy fordítani tudunk a
kapott gól után, de hamar túl kell jutnunk a mostani eufórián, hiszen
október 1-én már az angol Chelsea-t fogadjuk. Azon a meccsen pedig be
kell bizonyítanunk, hogy nem volt véletlen, ami Rómában történt."
Forrás:fn.hu
Ma
2008. 11. 21, péntek,Olivér napja.
Holnap Cecília napja,
Holnapután Kelemen napja lesz.
News & Trends
Madonna válása: kié lesz a vagyon?
Nem tudok szex nélkül élni
Fiala János kirekesztette magát a sztárok közül
Borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén!Around the world
Feszült energiapiac és változatlan egymásra utaltság
Bepalizták a magyar drogfutárt
Szlovák-magyar sakk: A kormányok első lépései
350 milliárd euró Szecsuan újjáépítéséreHome
Ismét napirenden a magáncsőd
Elszólta magát a volt romaügyi államtitkár
Hiába péntek, el leszünk havazva!
Nagyot bukhat a válságon az építőiparEzoteriik
Hétköznapi alkímia II.
Van-e a kéznek gyógyító ereje?
Hétköznapi alkímia I.
Spirituális technikák nem csak kezdőknekSport
Kisteleki István: Ez a siker hab a tortán!
Megérdemelt magyar győzelem Belfastban
Hajnal mindenkit lepipált a Bundesligában
Dárdai: Levezetünk az észak-írek ellenBeauty
Problémás arcbőr
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit!
Nyugati orvoslás vagy natúrpatika?
Testápolás hidegbenHigh-Tech
Megújult az Asus játékosoknak szánt PC-je
Tesco: legmerészebb álmaikban sem gondolták
Nyolc megapixel nem minden
Lemondott a Yahoo! vezéreGastro
Citromos marhahús
Sült gesztenyebomba
Fogyókúrás péksütemény Norbitól
Melegítő levesek hideg napokra