Büntetés az akciós LCD tévé hiánya miatt
Nem minden árkedvezménnyel kínált terméket lehetett megvásárolni az
akció ideje alatt az elmúlt év őszén az Electro World egyes
áruházaiban,
a társaság hirdetési újságjai megtévesztették a fogyasztókat -
állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az áruházláncnak
emiatt 5 millió forint bírságot kell fizetnie. Az Electro World két, tavaly ősszel tartott akcióját vizsgálta a GVH. A
2007. augusztus 21-től szeptember 2-ig illetve a 2007. szeptember 3-tól
szeptember 16-ig tartó leárazásokról a vállalkozás reklámújságjaiban
tájékoztatta a fogyasztókat. A vizsgált országosan terjesztett
reklámújságok utolsó oldalának alján apró betűs szedéssel az Electro
World általánosságban felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy adott
termékre vonatkozó akció csak a készlet erejéig érvényes. Kiderült,
hogy a két akció során több olyan meghirdetett termék (LCD televízió,
mobiltelefon, nyomtató) is akadt, amelyek nem voltak kaphatóak és
voltak olyan cikkek is, amelyeket nem a meghirdetett kedvezmény alapján
lehetett megvásárolni.
A versenyhatóság álláspontja szerint annak ellenére, hogy az Electro
World a "készlet erejéig" hirdette meg akcióját, felhívása ellenére az
akciós időszakban az akció keretében meghirdetett áruból fennálló
készlethiány jogsértő lehet, ha:
A GVH gyakorlata szerint megtévesztő magatartást tanúsít a vállalkozás, ha a tájékoztatásában ugyan meghirdeti, hogy adott termék elérhető lesz, ugyanakkor még a várható fogyasztásra sem felkészülve kínálja akciós termékét "a készlet erejéig". A GVH az induló készlet megfelelőségének vizsgálata során abból indul ki, hogy nem várható el a kereskedelmi vállalkozásoktól a várható kereslet teljesen pontos előrejelzése. Elvárt ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás - amennyiben meghirdet valamely terméket egy adott akciós időszakra vonatkozóan - a számára előre látható és nyilvánvaló körülményekkel számolva készüljön fel a majdani keresletre.
Mivel az Electro World hirdetési újságjában több ízben is megtévesztette a fogyasztókat, a GVH 5 millió forintra bírságolta az áruházláncot. A bírság összegének meghatározásakor a versenyhatóság tekintetbe vette, hogy a jogsértés az akcióval érintett termékek és áruházak kis hányadát érintette, az Electro World pedig a felmerülő készlethiányt utánszállítással orvosolta.
Forrás:sg.hu
Ma
2008. 12. 5, péntek,Vilma napja.
Holnap Miklós napja,
Holnapután Ambrus napja lesz.
News & Trends
Ismét babát vár az énekesnő?
Bajor Imre rémálma valóra vált
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-tAround the world
A szocialisták nem találják Barroso konkurensét
Francia kormánypárt a távmunkáért
Terrorista légicsapások India ellen?
Slota nem nyugszik bele a tankönyvtörvénybeHome
A tokaji térség inkább munkahelyet akar,
Indokolatlan az MSZP-s eufória
Állambiztonsági számmisztika
Esős, ködös idő várhatóEzoteriik
Kezed színe árulkodik jellemedről!
Megérzések, karmák, ösztönök
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogásSport
Vereséggel kezdtek Görbiczék
Cseh Laci még csak 23 éves
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várjaBeauty
Szupertrendi és elegáns: stílusos kontyok
Pattanás
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivelHigh-Tech
Gazdára talált a Logitech egymilliárdodik egere
Lassan, de biztosan szorul vissza a Windows
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraivalGastro
Ínyencboltok mustrája
Fahéjas-mézes teaszelet
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus