Vettel a mennybe ment
Sebastian Vettel nem találta a szavakat monzai győzelme után - nem csoda, a fiatal német pilóta történelmet írt
Sebastian Vettel hibátlan rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon Monzában. A német pilóta többszörösen is történelmet írt, csapata és
saját pályafutásának első győzelme mellett az F1 valaha is volt
legfiatalabb futamgyőztese is lett.
A német a fellegekben járt a verseny után:
"Ez
egyértelműen életem legjobb napja, ezt az érzést sosem fogom
elfelejteni! Sokkal jobb, mint bárki is el tudjaképzelni. Ki gondolta
volna az idény elején? Rosszul indult az évem, de aztán jobbra fordult,
minden egyre jobb lett. A körülmények lehetővé tették, hogy egy kis
erőfeszítéssel felzárkózzunk. Fantasztikus ez az egész, nem találom a
szavakat! " Vettel szerint a szerencsés beállítások és a körülmények összjátéka hozta meg a győzelmet:
"Az
egész futam problémamentes volt, az autó nagyon jól működött. Kevesebb
leszorítóerővel mentem, mert szárazabb körülményekre számítottunk, a
száraz beállítások mellett döntöttünk. Az egyenesekben így a többiekhez
képest nagyon-nagyon gyors lehettem. A biztonsági autó is segített, de
kulcsfontosságú volt, hogy elsőként nem voltak látási problémáim. Az
utolsó szakasz előtt mondta a csapat, hogy az átmeneti esőgumi jó
lehet, én mondtam, hogy akkor csináljuk,és jól is döntöttünk. Micsoda
hétvége: pole pozíció, győzelem, nem is tudom, mit mondhatnék!"
A győzelem nem csak Vettel, hanem a csapat számára is hatalmas
teljesítmény, hiszen a Toro Rosso - és elődje, a Minardi - sosem
szerzett ezelőtt dobogót, és főleg nem győzelmet. A faenzai kiscsapat
ma hazai pályán, olasz közönség előtt nyert, ráadásul a konstruktőri
küzdelemben megelőzték az anyacsapatot, a Red Bull-t, ami különösen
szép eredmény.
"Az emberek már hozzászokhattak az olasz
himnuszhoz, de az a Ferrari miatt szokott szólni. Nekünk, a csapatnak
nagyon különleges alkalom ez. Sosem fogjuk elfelejteni. Nagyon jó volt
a csapattal dolgozni, egészen más, mint a BMW-nél, ahol tavaly
bemutatkozhattam. Amióta itt kezdtem versenyezni, voltam már a rajtrács
mindkét végén. Nem könnyű mindig hátulról indulni, az ember a 15.
helyen végez, anélkül, hogy bárki figyelne rá, pedig lehet, hogy úgy is
nagyon jó munkát végzett. Persze az ember így is büszke magára. Most
viszont igazán büszkék lehetünk mindannyian, hiszen győztünk. Egészen
hihetetlenül hangzik ezt kimondani."
"Ne feledjük, hogy a sokkal kevesebb emberünk
dolgozik a gyárban, mint a BMW-nél, a McLarennél vagy a Ferrarinál. A
Red Bull-tól is sokat segítenek, de nagyjából csak 160 ember dolgozik
Faenzában, de most aztán minden egyes dolgozó nagyon büszke lehet
magára. Én is közéjük tartozom, nagyszerű ez a csapat, és én is
hihetetlenül boldog vagyok" - mondta a diadal után a 21 éves pilóta.
"Sebastian
ma bizonyította, hogy képes futamokat nyerni, de később bajnoki címeket
is fog. Nagyon jó versenyző" - mondta a Toro Rosso csapatfőnöke,
Gerhard Berger, aki épp 20 évvel ezelőtt nyert ugyanitt.
Forrás:vezess.hu
Ma
2008. 12. 5, péntek,Vilma napja.
Holnap Miklós napja,
Holnapután Ambrus napja lesz.
News & Trends
Ismét babát vár az énekesnő?
Bajor Imre rémálma valóra vált
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-tAround the world
A szocialisták nem találják Barroso konkurensét
Francia kormánypárt a távmunkáért
Terrorista légicsapások India ellen?
Slota nem nyugszik bele a tankönyvtörvénybeHome
A tokaji térség inkább munkahelyet akar,
Indokolatlan az MSZP-s eufória
Állambiztonsági számmisztika
Esős, ködös idő várhatóEzoteriik
Kezed színe árulkodik jellemedről!
Megérzések, karmák, ösztönök
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogásSport
Vereséggel kezdtek Görbiczék
Cseh Laci még csak 23 éves
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várjaBeauty
Szupertrendi és elegáns: stílusos kontyok
Pattanás
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivelHigh-Tech
Gazdára talált a Logitech egymilliárdodik egere
Lassan, de biztosan szorul vissza a Windows
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraivalGastro
Ínyencboltok mustrája
Fahéjas-mézes teaszelet
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus