Hitler visszakapta a fejét
Több mint két hónappal azután, hogy Hitler elvesztette a fejét,
helyreállították és helyére állították a berlini Tussaud-panoptikumba.
A náci diktátor viaszfigurájáról van szó, amelyet a panoptikum július
eleji megnyitásakor szabályosan lefejezett egy berlini férfi.A restaurálás teljes titokban zajlott, állítólag Londonban folyt,
költségei 200 ezer euróra - 48 millió forintra - rúgtak. A tulajdonos
Merlin Entertainments csoport hallgatott minderről, miközben kezdettől
fogva elszánt volt, hogy a náci rezsim vezetőjét a németországi
tiltakozások ellenére is visszahelyezzék a panoptikumba. Tussaud-ék
filozófiájának elengedhetetlen része ugyanis, hogy Hitler - még ha a
legrosszabb módon is - a többi kiállított személyiséggel együtt része
és formálója volt a történelemnek.
Az egykori diktátor a hét végén "foglalta vissza" korábbi helyét a
panoptikumi bunkerben, ez alkalommal azonban már a legszigorúbb
biztonsági felügyelet mellett. Hitlert vastag üvegablak védi, és a
bunkerbe - csakis az illetékeseknek - egy ajtón keresztül lehet
bejutni, amelyen nincs kilincs. Ilyen védelemre még nem volt példa
Madame Tussaud panoptikumjainak történetében.
Szemtanúk szerint a náci vezért erősen "megviselte" fejének
helyreállítása. Haja sokkal kócosabban omlik homlokára, szemei jóval
zavarodottabbnak tűnnek. Ugyanezt a benyomást erősíti, hogy korábbi -
gondon megkötött - nyakkendője ezúttal "hanyagul" lóg a nyak alatt, a
kezét nem a korábbi könyvön, hanem egy tiszti sapkán tartja. Az újonnan
"megfejelt" viaszfigura összességében is a teljes bukás, illetve az
összeomlás hangulatát sugallja.
Az egykori náci vezér viaszfigurájának kiállítását annak idején
erőteljes tiltakozási hullám előzte meg. A panoptikum-tulajdonos
azonban csak annyira volt hajlandó meghátrálni, hogy beleegyezett abba:
Hitler fölé egy olyan magyarázó táblát helyeznek el, amely leleplezi a
diktátor és a rezsim történelmi bűncselekményeit. Ezen túlmenően a
látogatók számára megtiltották, hogy Hitler viaszfigurájával
fényképeztessék magukat, ami amúgy valamennyi panoptikumban valamennyi
kiállított híresség esetében engedélyezett.
Mindennek ellenére a diktátort július 5-én már a panoptikum második
látogatója - óriási "csatakiáltással" kísérve - egy hatalmas
kézcsapással lefejezte. Saját szavai szerint a háború, illetve a
fasizmus elleni tiltakozásul, és egy kicsit fogadásból is, amelyet a
hivatalos megnyitó előestéjén barátaival egy kocsmában kötött.
A Berlin szívében lévő német Tussaud-panoptikumot a volt diktátor
"gyengélkedése" ellenére is valósággal elárasztották a látogatók az
elmúlt két hónapban. A tulajdonos most szinte feltartóztathatatlan
áradatra számít azok után, hogy Hitler fejével együtt ismét helyükre
kerültek a dolgok.
Forrás:kulturpart/MTI
Ma
2008. 12. 5, péntek,Vilma napja.
Holnap Miklós napja,
Holnapután Ambrus napja lesz.
News & Trends
Ismét babát vár az énekesnő?
Bajor Imre rémálma valóra vált
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-tAround the world
A szocialisták nem találják Barroso konkurensét
Francia kormánypárt a távmunkáért
Terrorista légicsapások India ellen?
Slota nem nyugszik bele a tankönyvtörvénybeHome
A tokaji térség inkább munkahelyet akar,
Indokolatlan az MSZP-s eufória
Állambiztonsági számmisztika
Esős, ködös idő várhatóEzoteriik
Kezed színe árulkodik jellemedről!
Megérzések, karmák, ösztönök
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogásSport
Vereséggel kezdtek Görbiczék
Cseh Laci még csak 23 éves
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várjaBeauty
Szupertrendi és elegáns: stílusos kontyok
Pattanás
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivelHigh-Tech
Gazdára talált a Logitech egymilliárdodik egere
Lassan, de biztosan szorul vissza a Windows
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraivalGastro
Ínyencboltok mustrája
Fahéjas-mézes teaszelet
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus