Jean-Michel Jarre bemutatja, mi az a mágia
Igazi varázslatra készül az Arénában november 12-én Jean-Michel Jarre:
ötven legendásnak számító analóg szintetizátor és három zenésztársa
társaságában újra életre kelti több mint 20 millió példányban elkelt
klasszikusát, az Oxygene-t. Apja a híres filmzeneszerző Maurice Jarre volt, így nem csoda, hogy
ötévesen már zongorázott. Tinédzserként együttest alakított, de anyja
szerint ez rossz hatással volt tanulmányi előmenetelére, ezért
elkobozta hangszereit. Egy ideig klasszikus zenét tanult, de hamarosan
az elektronikus zene prófétája, Pierre Schaeffer francia zeneszerző
tanítványa lett, s megismerkedett az akkoriban kuriózumnak számító
szintetizátorral. Már egész fiatalon írt dalokat francia sztároknak,
köztük Francoise Hardy-nak, film- és színházi zenéket komponált, s ő
volt a legfiatalabb zeneszerző, akinek operáját bemutatták Párizsban.
1976-ban megjelent Oxygene című lemeze
zenei szerkezetével és hangszerelési formáival forradalmasította a
popzenét, Jarre nevét megismerte az egész világ. Az 1978-as Equinoxe
még dinamikusabb és ritmusosabb hangzását nem kis részben saját
fejlesztésű hangszereinek köszönheti. Jarre szabadtéri koncertjeit
látványos lézershow kísérte, fellépett a gizai piramisoknál és
Athénban, az Akropolisz lábánál, a kínai Nagy Fal tövében és a párizsi
Eiffel-torony előtt, a környezetet és az épületeket is látványelemként
alkalmazva. 1979-ben a párizsi Concorde téren 1 millió néző gyűlt össze
fellépésére, 1990-ben ugyancsak a francia fővárosban egy gigantikus
méretű piramis színpadon 2,5 millió embert szórakoztatott, eddigi (és
minden idők) legnagyobb koncertjét 1997-ben Moszkva 850. születésnapján
adta 3,5 millió néző előtt, ezzel természetesen bekerült a Rekordok
Könyvébe.
A francia Becsületrend lovagi címének 1995. óta büszke tulajdonosa,
több, mint 80 millió lemeze kelt el szerte a világon és számos
Grammy-díjat is őriz vitrinében. 1983-as Music for Supermarkets című
alkotásából mindössze egy példányt nyomtak, amely egy aukción 10 ezer
dollárért kelt el. Utoljára 2007-ben Téo et Téa címmel jelent meg
albuma.
Jarre itthon is nagy népszerűségnek örvend. A zenéire komponált
fénykoncertek eddig több, mint ötszáz alkalommal voltak láthatóak a
Lézerszínházban. A Chronologie-t 1993-ban a Népstadionban, az Oxygene
7-13 című albumának bemutató koncertjét 1997-ben a Budapest
Sportcsarnokban láthatta a magyar közönség. A népszerű zeneszerző
legközelebb 2008. november 12-én a Papp László Sportarénában fogja
show-jával elbűvölni a hazai rajongókat.
Forrás:kulturpart.hu
Ma
2008. 11. 21, péntek,Olivér napja.
Holnap Cecília napja,
Holnapután Kelemen napja lesz.
News & Trends
Madonna válása: kié lesz a vagyon?
Nem tudok szex nélkül élni
Fiala János kirekesztette magát a sztárok közül
Borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén!Around the world
Feszült energiapiac és változatlan egymásra utaltság
Bepalizták a magyar drogfutárt
Szlovák-magyar sakk: A kormányok első lépései
350 milliárd euró Szecsuan újjáépítéséreHome
Ismét napirenden a magáncsőd
Elszólta magát a volt romaügyi államtitkár
Hiába péntek, el leszünk havazva!
Nagyot bukhat a válságon az építőiparEzoteriik
Hétköznapi alkímia II.
Van-e a kéznek gyógyító ereje?
Hétköznapi alkímia I.
Spirituális technikák nem csak kezdőknekSport
Kisteleki István: Ez a siker hab a tortán!
Megérdemelt magyar győzelem Belfastban
Hajnal mindenkit lepipált a Bundesligában
Dárdai: Levezetünk az észak-írek ellenBeauty
Problémás arcbőr
Debreczeni Zita végre ledobta ruháit!
Nyugati orvoslás vagy natúrpatika?
Testápolás hidegbenHigh-Tech
Megújult az Asus játékosoknak szánt PC-je
Tesco: legmerészebb álmaikban sem gondolták
Nyolc megapixel nem minden
Lemondott a Yahoo! vezéreGastro
Citromos marhahús
Sült gesztenyebomba
Fogyókúrás péksütemény Norbitól
Melegítő levesek hideg napokra