Hetven éve elődöntőt vívtunk a svédekkel » Info-Budapest

Hetven éve elődöntőt vívtunk a svédekkel

Svédországban lép pályára szerda este a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn.

Egyelőre pozitív a mérleg, hiszen 17 győzelem és 10 döntetlen mellett 13 vereség szerepel a mieink neve mellett. 1938-ban a franciaországi vb elődöntője volt a legnagyobb téttel bíró meccs, amelyen a két csapat összecsapott. Utoljára 1995. április 26-án, Halmai Gábor góljával sikerült legyőznünk a svédeket egy budapesti Eb-selejtezőn.

Negyvenegyedik hivatalos mérkőzésünket vívjuk a svédekkel, igaz, ezt csak a saját statisztikáink szerint állíthatjuk. Az ellenfél ugyanis eggyel előrébb tart a számolásban, van három vitatott mérkőzés is a két csapat történetében.

Az első ilyen összecsapást 1914. június 19-én vívtuk, amikor a magyar csapat 5:1-re verte Stockholmban a svéd nemzeti tizenegyet. A skandinávok azonban ezt a meccset nem hajlandóak hivatalosként elismerni, szerintük ugyanis ez kétkapus edzőmérkőzés volt. Az MLSZ azonban ezt a meccset akkor és azóta is számon tartja.

A másik két mérkőzést viszont a svédek szerepeltetik hivatalosként, ugyanis ők két 1963-as olimpiai selejtezőt is belevettek az összesítésbe. Az egyik meccsen 4:0-s magyar siker született, a másikon 2:2-re végeztek a felek.

A két fél egyébként 1912. június huszadikán csapott össze először, akkor Göteborgban 2:2-s eredmény született. A csapatok azonban vívtak több nagyon emlékezetes és fontos meccset is.

1938-ban világbajnoki elődöntőben csapott össze a Dietz Károly vezette magyar és a Nagy József által dirigált svéd csapat. A meccs a skandinávoknak indult jobban, hiszen már az első percben Nyberg Szabó Antal hálójába talált. A folytatásban azonban beindult a magyar henger, és végül Zsengellér Gyuláék 5:1-re győztek.

Tétmeccsen legközelebb Helsinkiben, az olimpián csaptunk össze a svédekkel, és az Aranycsapat egy sima hatost rúgott a svédeknek az elődöntőben. Tétmeccsen először az 1958-as vb-n kaptunk ki a riválistól, a svédországi vb csoportmeccsén Nils Liedholmék 2:1-re verték meg az Aranycsapat széthullása után még csak formálódó válogatottat.

Az 1974-es vb előtti selejtezőkön a svédekhez fűződik a magyar csapat egyik legnagyobb balsikere, nevezetesen, hogy lemaradt az 1974-es vb-ről. Hiába végzett veretlenül csoportjában az Illovszky Rudolf által dirigált nemzeti együttes, Ralf Edström budapesti fejesgólja és a 3:3-as döntetlen nem volt elég ahhoz, hogy kijussunk az NSZK-ba.

Az 1996-os Eb kvalifikációin is összetalálkozott a két csapat, amelynek volt egy hosszabb szünete az egymás elleni meccseken: 1980 és 1992 között ugyanis nem mérkőztünk meg a skandinávokkal. Nos, 1994 őszén Solnában kikaptunk 2-0-ra, de ennek a győzelemnek a svédek sem örülhettek igazán, ugyanis ezen a meccsen fejeződött be gyakorlatilag Tomas Brolin pályafutása: a hatalmas tehetségként indult támadó középpályás ugyanis gólpassza közben eltörte a bokáját, és többé már nem volt a régi.

A visszavágó hozta a mieink számára az utolsó sikert: a Mészöly Kálmán által dirigált magyar csapat ugyanis hazai pályán Halmai Gábor mérkőzés elején szerzett góljának köszönhetően 1-0-s sikert aratott esélyesebb ellenfele felett.

Az azóta eltelt időszakban négy mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel, de mindössze egy döntetlenre futotta erőnkből. Az utolsó találkozó 2005 szeptemberében volt, amikor a jól játszó magyar csapat ellen Zlatan Ibrahimovic a lefújás előtt megszerezte az egyetlen gólt. Most sem vár a mieinkre könnyű összecsapás, de bízunk a jó helytállásban…

Forrás:sporthirado.hu

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra