Olimpikonjainkat ünnepelték a SYMA csarnokban
Mintegy ezer rajongó, rokonok, barátok várták kedd reggel a pekingi
olimpiáról hazaérkező magyar sportolókat, köztük a kajak-kenu
válogatottat és a pólósokat.
A magyar olimpiai küldöttség nagyjából háromnegyedórás késéssel, nem
sokkal negyed 7 után szállt le Ferihegyen, majd buszokon, rendőri
felvezetéssel érkezett meg a SYMA rendezvényközpontba.
A sportolók a szurkolókat megkerülve a hátsó bejáraton vonultak be élükön Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, valamint az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott tagjaival.
Ezután a Pekingben pontszerző versenyzőket egyenként szólították fel a nemzeti lobogóval és az öt karikával feldíszített színpadra - mindeközben a kivetítőkön a magyar sportolók pekingi sikereit nézhették a rajongók. Elsőként a kajakos Vereckei Ákos, a nőktől pedig a vívó Knapek Edina lépett a pódiumra, majd sorra következtek a többiek, utolsóként a férfipólósok, akik a legnagyobb tapsot kapták.
Kozmann György, a kínai fővárosban harmadik helyezett kenus elmondta: fantasztikus érzés, hogy az elmúlt egy hónap fájdalmai után kárpótlást kaptak az olimpiai bronzéremmel, és a győzelem érzése Pekingből Magyarországra is átjött.
Az első magyar aranyérmet szerző Vajda Attila kenus azt hangsúlyozta, hogy az 1000 méteres táv legnehezebb szakasza a vége volt: "Be kellett érni a célba, ez volt a legfontosabb."
A vízilabdázók közül Molnár Tamás két gyermekével a karján ment fel a színpadra, Lóránt Hugó egy 1-es, Benedek Manó pedig egy 2-es számmal ellátott pulóvert viselt, utalva édesapjuk 12-es sapkaszámára.
Ezt követően Schmitt Pál lépett a mikrofonhoz és megköszönte az időközben másfél ezresre duzzadt szurkolótábornak a fantasztikus fogadtatást: "Ha meg tudjuk becsülni a helyezéseket, akkor ilyen fogadtatásban részesülhetnek versenyzőink. Olyan olimpián vagyunk túl, amely után az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet. Ugyanakkor 16 aranyérmes sportolót tudunk példaképül állítani a fiatalok elé. Büszke vagyok mind a százhetven magyar olimpikonra, akiknek valamennyien világszínvonalú teljesítményt kellett nyújtaniuk, hogy eljussanak Pekingbe. Összefogást sürgetek a sportban, hogy ami nem sikerült most Pekingben, az valóra váljon Londonban."
Gyenesei István sportért felelős miniszter azt hangsúlyozta, hogy a magyarokon kívül nem voltak más nemzetbéliek, akiknek szurkolását úgy lehetett hallani, mint az övékét. A miniszter hozzátette: a kudarcokat közösen kell vállalni és összefogás kell, hogy Londonban sikeresebbek legyünk.
Forrás:/olimpia.origo.hu
Ma
2008. 12. 5, péntek,Vilma napja.
Holnap Miklós napja,
Holnapután Ambrus napja lesz.
News & Trends
Ismét babát vár az énekesnő?
Bajor Imre rémálma valóra vált
Medveczky nem beszélhet
Kucsera Gábor nyerte a kalandshow-tAround the world
A szocialisták nem találják Barroso konkurensét
Francia kormánypárt a távmunkáért
Terrorista légicsapások India ellen?
Slota nem nyugszik bele a tankönyvtörvénybeHome
A tokaji térség inkább munkahelyet akar,
Indokolatlan az MSZP-s eufória
Állambiztonsági számmisztika
Esős, ködös idő várhatóEzoteriik
Kezed színe árulkodik jellemedről!
Megérzések, karmák, ösztönök
Holisztikus gyógymódok: Családállítás
Mirõl árulkodik a pislogásSport
Vereséggel kezdtek Görbiczék
Cseh Laci még csak 23 éves
Hat közé jutna az Eb-n a nőikézi-válogatott
Scolari a bírók bocsánatkérését várjaBeauty
Szupertrendi és elegáns: stílusos kontyok
Pattanás
Szemöldök tetoválás
Szépségápolás a tenger kincseivelHigh-Tech
Gazdára talált a Logitech egymilliárdodik egere
Lassan, de biztosan szorul vissza a Windows
A vörösök a spájzban vannak
Ma indul a digitális tv, de csak a Duna TV műsoraivalGastro
Ínyencboltok mustrája
Fahéjas-mézes teaszelet
Nem csak köretnek jó a kelbimbó, edd levesnek is!
Karácsonyi menü - Vegetáriánus