Üzemkezdetkor minden BKV-járat elindult - közölte a BKV fődiszpécsere hétfőn. Mint mondta, a normál menetrend szerint járnak a buszok, a villamosok, a trolik, valamint a metró- és a HÉV-szerelvények is.
A fődiszpécser tájékoztatása szerint a hóesés sem ok
Ideális futballid?ben kezd?dött a találkozó; a néz?téren helyet foglalt az U19-es válogatott Szepessy, Korolovszky edz?párosa is. Tavars végül vállalta a játékot, a két visszajátszó Bojtor és Bajner beker
Ha kérne, legyek a felesége, nagyon elgondolkodnék. Mert bár karjaiban naphosszat ringatóznék, nem lenne naphossz, nem lenne semmilyen hossz, percek sem, amit velem töltene. Na, talán percek, néhány rövid menetre. De több biztosan nem. Hisz' szeme felizzi
Nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltjét is, így az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István (Fidesz-KDNP) és Horváth Csaba (MSZP) neve mellett Staudt Gábor (Jobbik) és Jávor B
Még körülbelül ezer ajánlószelvényt kell összegyűjtenie az LMP-nek a délután négy órai határidőig, hogy főpolgármester-jelöltet tudjon állítani Budapesten. Fővárosi közgyűlési listája szinte biztosan lesz a pártnak, és kerületek legalább felében polgármes
U10-es csapatunk hétvégén tornát nyert Salgótarjánban.
Salgótarjánban vett részt a csapat az I. Bányász Kupán, ahol hét egyesület részvételével körmérkőzéses rendszerben játszottak egymással a csapatok. Rossz és peches kezdés után folya
Az Álomépítők c. műsor az amerikai Nagy Házalakításhoz hasonló, de annál magyarabb, kisebb költségvetésből készülő, emberi sorsokat középpontba helyező műsor.
Egy szabálytalankodó autóst követett az a két rendőrautó, amelyek szombaton a budapesti bevárosban ütköztek össze. Senki nem sérült meg, a szabálytalanul közlekedő sofőr továbbhajtott.
Elmaradt az FTC II-Honvéd II mérk?zés, de nem pihent a csapat.
Az U19-es válogatott szerbiai mérk?zéseire Szepessy László szövetségi kapitány öt kispesti játékost hívott meg, ezért a Honvéd kérésére elmaradt az NB II-es bajnoki. Jelenleg Szer
NB I-es és NB II-es csapatunk is új játékost igazolt.
A 25 éves De Souza Andre Luis a máltai Nadur Youngsters FC csapatától érkezett az első csapat keretéhez. Andre Brazíliában született, de olasz állampolgár. Bal oldali középpályáskén
Nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltjét is, így az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István (Fidesz-KDNP) és Horváth Csaba (MSZP) neve mellett Staudt Gábor (Jobbik) és Jávor B
Gergényi Péter korábbi budapesti főkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottságban pénteken azt mondta, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni. A volt rendőrfőkapitány szerint beosztottjan