A BKV finanszírozásáról egyeztetett a főpolgármester
A BKV működésével összefüggő kérdésékről egyeztetett hétfőn Demszky Gábor hivatalában Kocsis István BKV-vezérigazgatóval
A találkozóról a cégvezető nem
kívánt nyilatkozni, Demszky Gábor viszont elmondta, hogy nagy hangsúlyt
kaptak a megbeszélésen a BKV finanszírozásával összefüggő kérdések.
A főpolgármester közölte, hogy tájékoztatást kért a vezérigazgatótól a 4-es metró alagútfúrásával kapcsolatos kérdésekről annak kapcsán, hogy a Bamco konzorcium leállt az alagutak fúrásával. Részleteket ez ügyben nem kívánt elmondani a városvezető.
Demszky Gábor tájékoztatása szerint tárgyaltak arról is, hogy a VBKV normatív állami támogatásával összefüggésben mi legyen a főváros álláspontja, stratégiája. A cég normatív állami támogatását a hétfőn benyújtott jövő évi költségvetés tartalmazza.
A főpolgármester közölte: megvitatta a vezérigazgatóval azt is, hogy várhatóan milyen módosító indítványokat kell még a parlament elé terjeszteni a BKV normatív támogatásával, a valorizációval kapcsolatban. Az MTI városházi információi szerint a Bamco konzorcium által benyújtott több tízmillió eurós pótmunka igény kapcsán kialakuló vita elvezethet odáig is, hogy végső esetben a Bamco kiszáll a metróalagutak fúrásából.
Ez sem veszélyeztetné azonban a beruházást, mivel a konzorcium egyik tagja, a Strabag várhatóan át tudná venni ezt a feladatot - jegyezték meg fővárosi képviselők. A politikusok elmondták azt is, hogy a főváros várhatóan a BKV szakszervezeteinek türelmét kéri a szeptember végére vállalt finanszírozási stratégia kidolgozása kapcsán.
Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek májusban jelezték, hogy szeptember végére a szaktárcával együtt kidolgozzák a BKV közép- és hosszú távú finanszírozási stratégiáját. A BKV-vezérigazgató és a szakszervezetek keddi megbeszélésén várhatóan szó lesz erről a kérdéskörről is.
A BKV-nál lezajlott vezérigazgató--váltás, illetve a szakminiszter cserélődése miatt megalapozott döntés csak később várható ez ügyben, s ehhez kérik majd a szakszervezetek támogatását. Indokolja a határidő meghosszabbítását az is, hogy a főpolgármester-helyettesek a BKV új vezérigazgatója által összeállítandó közép- és hosszú távú stratégiára alapozva kívánják előterjesztésüket benyújtani.
Forrás:MTI
Ma
2008. 11. 21, péntek,Olivér napja.
Holnap Cecília napja,
Holnapután Kelemen napja lesz.
