Fokozott ellenőrzés a Moszkva téren
Két hónapon át tartó fokozott ellenőrzést indított Budapest II. kerületének önkormányzata a Moszkva téren;
rendőrök, polgárőrök és a helyi közterület-felügyelet munkatársai
minden nap jelen lesznek a csomóponton - jelentette be Láng Zsolt
(Fidesz) polgármester keddi sajtótájékoztatóján. Bár a tér biztonságáért nem a II. kerület, hanem a Fővárosi
Önkormányzat, a BKV Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a
BRFK felel, az említettek nem tesznek semmit azért, hogy az
idegenforgalmi szezon kezdetén ne legyen tele hajléktalanokkal,
zugárusokkal és „emberkereskedőkkel” Budapest egyik legfrekventáltabb
tere - mondta a polgármester. Már több tucat levelet küldtek a Fővárosi
Önkormányzatnak és a közlekedési vállalatnak, de eddig nem kaptak
választ.
A Moszkva téren július végéig minden nap két rendőr, öt
közterület-felügyelő és tíz polgárőr teljesít majd szolgálatot. Láng
Zsolt reményének adott hangot, hogy augusztustól a tér felügyeletét az
illetékesek veszik át. Az MTI kérdésére a polgármester elmondta, hogy
az akciósorozat mintegy ötmillió forintjába kerül az önkormányzatnak.
Aggályosnak nevezte, hogy bár a Moszkva tér rehabilitálását korábban
minden érintett - a kormány és fővárosi vezetés mellett az I., II. és a
XII. kerületi önkormányzat is - szükségesnek látta, sőt 2006-ban még
látványtervek is készültek a tér megújításáról, azóta semmi nem történt.
Az átépítés megkezdésére, melynek költsége hozzávetőleg 30 milliárd
forint, a közeljövőben nincs is remény, mert az sem a II. Nemzeti
Fejlesztési Tervben, sem a főváros terveiben nem szerepel - mutatott rá
Láng Zsolt.
Megjegyezte, Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes és Demszky
Gábor főpolgármester 2006-ban még azt ígérte, hogy 2009-re elkészül a
felújított Moszkva tér.
Forrás:MTI
Ma
2008. 11. 20, csütörtök,Jolán napja.
Holnap Olivér napja,
Holnapután Cecília napja lesz.
